Koncert és színház egyben

Via Magyar Hírlap

Koncert és színház egyben
By Ménes Márta, Magyar Hírlap, 16 July 2009 [Link]

Kígyózó sorokban lepte el a tömeg a Millenáris Teátrum összes pultját némi folyadékért áhítozva már a koncert előtt félórával. A tikkasztó, szinte elviselhetetlenül meleg nyári estén egy helyben állni is nehéz volt, nemhogy nyomakodni ragadós testű embertársaink gyűrűjében. Persze megérte, hiszen tudtuk, pár perc múlva megnézhetjük az ötvenhét éves, örökifjú skót–amerikai csodabogár, David Byrne produkcióját. Vagy inkább performance-át – a népes zenekar mellett ugyanis három, hogy is mondjam, igen elszánt táncos is színpadra lépett. A komplex, lépésről lépésre megtervezett "zenés-táncos darabban" bizony helye volt a mozgásművészetnek is, igaz, kezdetben elképzelni sem tudtam, hogy a káoszszerű színpadkép egyszer kisimulhat, és képes leszek egységben látni "a művet". Ehhez kellett egy kis idő, később az egyenfehérben világító zenészek és táncosok eloszlatták a kételyeimet. Hosszan taglalhatnám, mi kell ahhoz, hogy egy kreatív és profi csapat ne csak szórakoztató, de egységes és színvonalas produkciót rakjon össze, a lényeg, hogy a koncert nagyon egyben volt.

Byrne utánozhatatlan színpadi jelenlétét, előadását a mögötte álló nagyszerű zenészek és a vokalisták tették teljessé, ez utóbbiak olykor a táncprodukciókba is bekapcsolódtak. A számok arcvonásainak meghatározásánál viszont gondban vagyunk. A két nagy mester – Byrne és Eno – zenéjének árnyalatai ugyanis egészen különleges egyveleggé állnak össze. A dalok alapvetően popos hangvételűek, kiemelt helyen a gospellel, de az izgalmas hangmintákon át eljutunk az összetett zajgroove-ig, valamint a kísérletező, improvizatív játékig is, érintve az elektronika, a dzsessz, a világzene és a rock szféráját. Az eredmény pedig egy semmihez sem hasonlítható stílusmix – koncert és színház egyben.

A koncert felénél már érezni lehetett, hogy a közönség nem fogja bírni ülve, ki kell szabadulnia a székek fogságából. Így is lett – a Once in a Lifetime első hangjainál egymás után pattantak fel az emberek, majd előretolakodtak, hogy Byrne fehér cipőjének magasságában csápolhassanak. Nem hagyták abba a Take me to the rivernél sem, sőt a tripla-fekete vokál jó nagy lapáttal tett rá a hangulatra. A ráadásban nem maradhatott el a Burning down the house sem, amit szigorúan fehér tütüben adott elő a zenekar.

Aztán a népes magyar rajongótábor, ha nehezen is, de elengedte az ősz hajú ikont. David Byrne kétségtelenül a poptörténelem egyik legnagyobb hatású előadója, örülünk, hogy láthattuk.

December Radio David Byrne Presents: Arabia

More Info